Mégis jön a 3D-s érintés Windows Phone-ra?

Közel egy évvel ezelőtt a Microsoft elkezdett kísérletezni az új 3D-s érintés alapú navigációs rendszerrel, amely anno a következő Nokia zászlóshajójának, a Goldfinger (később lett McLaren) kódnevű készülék lett volna az aduásza. A telefont az utolsó pillanatban kukázták, mert számos tényező miatt akadályba ütközött a Microsoft projektje. De most megint más a helyzet.

A cikk forrása angol nyelven elérhető itt/The source of the article in English is available here

Korábban maga a Windows Central adott hírt arról, hogy a redmondiak egy “robbanó csempés” felületen dolgoznak, mely újabb alkalmazásokat hoz elő, ha az ujjunkat az élőcsempe közelébe tesszük. A Zune-ból ismert hatás azóta feledésbe merült, egészen máig.

flyout-tiles-mclaren-wm

Ugyanis a WindowsBlogItalia pár képből álló dokumentációt tett közzé, mely megmutatja, hogy mi alapján is működik a rendszer. Kiderült, hogy egyes fejlesztők már korábban is hozzáfértek ehhez a technológiához, mivel a 3D Touch API-k már el voltak rejtve a Windows Phone 8.1 SDK-ban. Az API-kban több gesztus alapú irányítás és hő térképes figyelő is szerepelt.

Persze arra a WindowsBlogItalia is felhívta a figyelmet, hogy a most nyílvánosságra került információk meglehetősen régiek, így egyenlőre az sem világos, hogy a Windows 10-el fog-e érkezni ez a technológia. De mivel még a legújabb Windows Phone zászlóshajó kiléte is ismeretlen, így nem kizárható, hogy talán belekerül a fentebb említett opció a telefon tulajdonságai közé.

Reklámok

Mégis jön a 3D-s érintés Windows Phone-ra?” bejegyzéshez egy hozzászólás

Te mit gondolsz róla?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s