Végleg bezárja “kapuit” a Lumia Voices

Sajnos sorra tűnnek el a Nokiákhoz és Lumiákhoz köthető népszerűsítő programok, és most a hajdani Nokia Connects, azaz a Lumia Voices esik áldozatáúl. Ugyanis a Microsoft április 17-ét követően feloszlatja a Lumia Voices-t és a hozzá tartozó háttérszolgáltatást teljes egészében.

Lumia-Voices

Akik számára ismeretlen lenne a Nokia Connects, illetve maga a Lumia Voices, annak érdemes megemlíteni, hogy ez az a program, mely cégen kívűli felhasználókon keresztül népszerűsítette a Nokia – később Lumia és Windows Phone – termékeit különböző versenyeken, pályázatokon keresztül. Valamint aki jelentkezett erre a programra, időközönként kaphatott rövidebb próbaidőszakra egy-egy okostelefon, mellyel kapcsolatban küldhetett visszajelzéseket a gyártó számára, illetve megmutathatta a nagyvilágnak, hogy mit lehet kihozni a Nokia és a Lumia készülékeiből.

Egy szóval jótékony hatással volt a készülékek megítélést, promótálását illetően, valamint a jövőbeni fejlesztésekkel kapcsolatban is előremutatónak bizonyult a program, melynek köszönhetően például megannyi remek, fotózásra kiélezett Nokia és Lumia okostelefon születhetett.

És most, hogy a program megszüntetésre kerül, hatalmas érvágás lehet, mint a Lumia Voices követőinek, de a legfőbbképp magának a Windows Phone platformnak, hisz egy nagyon meghatározó eleme volt a csempés platformnak. Azzal kapcsolatban, hogy a Microsoft útjára indít egy új programot, vagy hogy a jövőben visszahozza más köntösben a Lumia Voices, sajnos nem közölt a cég információkat.

Előfordulhat, hogy a Microsoft inkább a Windows ökoszisztéma fejlesztésére, és az üzleti szférába szánt modellekre szánja a szabadidejét, a consumer (azzal a felhasználó központú) oldalt átengedi a partnerei számára. Így ebben a tálalásban egyes gyártóknál megjelenhet Windows 10-re specializált közösségi programok, bár semmi sem biztos.

Forrás: Windows Central

Advertisements

Te mit gondolsz róla?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s