Importálási funkciót kapott a Windows Térképek

Mint azt korábban megírtunk, a HERE alkalmazások támogatása meg fog szűnni június 30-át követően Windows 10 Mobile-on, így a most megjelent frissítés nem csak új kezelőfelületet, és áttekinthetőbb funkciókat tartalmaz. Hanem többek között egy HERE importálási funkciót is kapott, így Kedvenceinket könnyen áthelyezethetjük a Windows Térképekbe külön procedúra nélkül.

Persze a HERE alkalmazásokat nehéz “felülmúlni”, és van pár kiváló alternatíva, de mindenképp érdemes megemlíteni, hogy a Windows Térképek egy az egyben a HERE térkép-adátbázisát használja fel, így lényegében egy új “bőrbe” csomagolt HERE Maps-ot kapunk kézhez.

Maga az importálási funkció sem bonyolult, ugyanis akik frissítettek Windows Phone 8.1-ről, vagy esetleg még korábban sikerült letölteni a HERE alkalmazásait Windows 10 Mobile alapú Lumiájára, és még megtalálható a telefonjukon, akkor a szinkronizálás pikk-pakk lezajlik. Első lépésként frissítsük le a legfrissebb verzióra a “Térképek” appot, frissítés után nyissuk meg és koppintsunk alul a “csillag” (Kedvencek) ikonra. Ha elsőnek lépünk be, akkor – ahogy az alábbi képen is látszódni fog – a kijelző tetején egy üzenet fogad, melyen keresztül megnyithatjuk az importáló felületet.

Ez után csak annyi a dolgunk, hogy rá kell koppitani az “Importálás” opció, és pár másodperc alatt (a Kedvencek mennyiségétől függően) lezajlik a folyamat. Ezt követően az összes célpontunk egy helyen lesz, ezzel megkönnyítve a mindennapos használatot. További plusz, hogy a Microsoft fejlesztői igyekeztek minél jobban visszaadni a HERE kezelőfelületét, így navigáláskor is egy ismerős felület köszönhet vissza. Ami a Windows Phone 8.1 felhasználókat érinti, még év végéig számolhatnak “kritikus” frissírésekkel az alkamazásokat illetően, a térképek frissen tartása továbbra is meg fog maradni.

A Windows 10 Mobile felhasználók viszont az “Aniversity Update”-et követően (ez július-augusztus tájékán várható) már nem fogják tudni használni a HERE appokat, így a frissítés megjelenése előtt érdemes lesz törölni az alkalmazásokat.

Akinek esetleg még nem jelezte a frissítést az Áruház, az az alábbi linkre kattintva meg tudja nyitni a Windows Térképek alkalmazás oldalát, és manuálisan tudja frissíteni az appot:

Windows Térképek (Windows Áruház)

Forrás: Windows Central

Advertisements

One thought on “Importálási funkciót kapott a Windows Térképek

  1. Ez mind szép és jó. De mit csináljon az akinek 8,1 van és nem frissíthet, (L925), és beruházna egy win10 telóra, amin már nincs Here. A 8,1 térképekre nincs ilyen funkció. 😌

Te mit gondolsz róla?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s