Újabb információk derültek a ki a ‘Nokia 3310’-ről

Néhány héttel ezelőtt már írtunk róla, hogy a Nokia egy trióval mutatkozna be az MWC-n. De nem csak ez okozott meglepetést, hanem az is, hogy újra feltámasztanák a méltón népszerű Nokia 3310-t, természetesen a mai kor színvonalainak megfelelve.

1487825919_nokia-3310_story

És most, hogy nyakunkon a sajtóbemutató, újabb információ morzsák kerültek napvilágra, melyek alapján már nagyjából sejthetjük, hogy milyen finomságokat tart számunkra a hagyományos telefonok vonalán színre lépő régi-új ismerős.

Azt már a legelején biztosra lehetett venni, hogy a jelenleg is futó Series30+ mobil platform adná a telefon rendszerének alapjait, hisz a Microsoft felvásárlását követően csak ez a platform marad életben, a több okos funkcióval rendelkező Series40 valamilyen oknál fogva eltűnt a sülyesztőbe – vagy éppenséggel nem tudni, hogy mi lett a rendszer sorsa.

Ám a további részletekről csupán csak tippünk lehet, de Evan Blass megtörte ez a jeget. És ha lehet alapozni az információra, akkor az alábbiakra számíthatunk:

  • színes kijelző
  • cserélhető elő- és hátlap (ami a Nokia 3310 egyik legnagyobb erénye is volt a maga korában)
  • vibráló színek (itt nem kell majd beérnünk fekete és fehér színekkel)
  • a készülékház a Nokia 150 és az eredeti 3310 „házasságának” eredménye lenne

Ezek után már csak meg kell várni a hivatalos bemutatót, ami február 26-án délután kerül megrendezésre.

Forrás: Neowin, @evleaks

Advertisements

Te mit gondolsz róla?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s