Megérkezett a Creators Update a támogatott okostelefonokra

A hivatalos start még a múlt héten kezdődött el, de a legtöbb készülékre csak a héten érkezett meg a Windows 10 Mobile következő nagy rendszerverziója, mely a Creators Update-re (azaz Alkotói Frissítés) névre hallgat.

Bár a PC vonalhoz képest messze nem hoz sok újdonságot a rendszer, azért panaszra nem lehet sok ok – már aki egyáltalán megkapta a frissítést eszközére. Leginkább a stabilitás és a megbízhatóság növelésére törekedettek a Microsoft fejlesztői, de azért nem csak ez történt a rendszer a háza táján.

A Gépház menüje egy kisebb finomításon esett át, így az alkalmazások kezelését már külön menüpontban bonyolíthatjuk le. A gyári csengő- és jelzőhangok egyes elemei is frissültek, melyekre talán mondhatjuk, hogy a kor divatjához lettek igazítva. Ezen felül a csempék dizájnja finomodott – bár ez elsőre nem biztos, hogy mindenkinek feltűnik -, valamint többek között a Térképek app is átesett egy kisebb kezelőfelületi frissítésen. Ezzel elérték a fejlesztők, hogy a térkép böngészése közben ne lássuk a kijelző tetején megjelenő állapot sávot.

Bár a böngészőben megtalálható bővítményekből továbbra sem kapott semmit a „mobilos társadalom”, ellenben a most bemutatott e-könyv olvasó funkció ezentúl a Microsoft Edge tudásbázisát fogja gyarapítani. Igaz a szolgáltatás egyenlőre csak a tengerentúlon működik, így ez itthon nem jelenik meg a böngésző menüpontjában.

Azok, akik nem kapták meg az Alkotói Frissítés-t, nem kell csüggedniük, hisz a Microsoft ígérete szerint még egy jó darabig meg fogják kapni a szokásos, havonta megjelenő biztonsági frissítéseket. Bár kérdés, hogy ez változat-e valamit azon a lassú haldokláson és csökkenő érdeklődési kedven, ami jelenleg a Windows 1 Mobile-t és vele együtt a Windows-os telefonokat érinti.

Nektek mi a véleményetek?

Forrás: On MSFT

Reklámok

Te mit gondolsz róla?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s